Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

12. fejezet

2012.06.09

Miyume az utolsó három napon - amikor takarítania kellett - nagyon óvatos volt. Mindig egy pillanattal előbb távozott, mint ahogy a démon visszatért volna a szobájába. Az utolsó napon volt olyan is, hogy félbe kellett szakítania a takarítást, és csak akkor tért vissza a szobába, ha már a nagyúr elhagyta azt. Tökéletesre fejlesztette a menekülő-reflexeit és mindig az utolsó pillanatban el tudta kerülni őt. Áldotta szerencséjét, hogy ez az utolsó napja, mert a cselédek már azt pletykálták, hogy Sesshoumaru ki akarja deríteni a rejtélyes cselédlány kilétét, aki mindig eltűnik előle. Az is felreppent, hogy másnap egész nem ki sem mozdul a szobájából, csak hogy megtudja végre ki az.

Miyume épp az istállóhoz tartott, hogy meséljen Ruri-nak. Megnyugodott, mert másnap már nem ő fog takarítani és megsajnálta a következő soros cselédlányt.

Belépett az istállóba, ahol már más is tartózkodott. Először megtorpant, majd nyugodtan odasétált Ruri-hoz, az ott tartózkodót pedig levegőnek nézte.

- Haragszol rám? - kérdezte a férfi.

- Már miért is haragudnék - kérdezte paprikásan Miyume - megpróbáltál a szemeiddel az irányításod alá vonni, aztán meg beárultál a nagyúrnak. Hogy mit akartál csinálni, arról már ne is beszéljünk.

- Bocsáss meg! Csak kíváncsi voltam, hogy vajon te tudsz-e ellenállni nekem. - mondta bűnbánóan Ryuto - De honnan veszed, hogy mondtam bármit is Sesshoumaru-nak?

- Először is megérzés, másodszor meg hallani pletykákat, de mivel rang nélkül szólítottad a nevén, most már biztos, hogy közel álltok egymáshoz és ez mindent megmagyaráz. Egyébként is a lányok elég beszédesek, ha a nagyúrról van szó! - mondta - Nah, meg rólam. - suttogta és lehajtotta a fejét, de a démon így is meghallotta.

- Nem jössz ki a többiekkel?

- Nem erről van szó! Csak én vagyok az új lány, akit furcsának találnak. Ennek ellenére vannak barátaim.

- Mond csak! Hogy tudtál kikerülni a hatásom alól?

- Egyszerűen! Bosszantott, hogy ki akarod használni a helyzetedet és meg akarsz csókolni! - nézett egyenesen a fiú szemébe.

Ryuto zavarba jött, hogy a lány ennyire átlátott rajta és szomorú is, mert így nyilvánvalóvá vált számára, hogy a lány nem akarta megcsókolni.

- Sajnálom! - válaszolt végül és félrefordította a fejét, ezzel megszakítva a szemkontaktust.

- Ha tényleg sajnálod, engedj meg valamit!

- Mit szeretnél? - kérdezte gyanakodva a hadvezér.

- Engedd meg, hogy kilovagoljak a lovamon!

- De...

- Ígérem, hogy nem fogok megszökni és visszajövök.

- Rendben! - adta be végül a derekát - De vigyél magaddal fegyvert is, veszélyes errefelé. - mondta, majd átnyújtott egy tekercset, melyben az engedély volt - Ne kérdezz semmit! Számítottam rá, hogy szükség lesz erre. Tudod, akármilyen furcsa is, de megbízom benned.

- Köszönöm! - mondta hálásan Miyume és lábujjhegyre állva egy puszit adott a démon arcára, aki ettől a gesztustól elpirult.

- Aranyos vagy, amikor elpirulsz! - mondta Miu nevetve.

- Ne légy szemtelen! - emelte meg a hangját Ryuto, de a szeme vidáman csillogott - Nah menj, mielőtt meggondolom magam.

Miu felpattant Ruri hátára, majd kigaloppozott az istállóból. Az engedély segítségével fegyvereket vett magához és kilépett a városkapun. Az őrök kissé furcsán vizslatták, de nem tettek semmit, hiszen a lánynak engedélye volt magától a hadvezértől.

Elvágtatott a lenyugvó nap irányába.

 

 

 

Ryuto egyenesen Sesshoumaru szobájába ment, majd kopogás nélkül belépett. A nagyúr éppen az ablaknál állt és a lenyugvó napot figyelte.

- Elment, de megígérte, hogy visszajön! - mondta - Ha akarsz, most menj utána, de ne vegyen észre, mert akkor oda a bizalmának. Okos lány és egyből összerakja a dolgokat.

- Nem ígérhetek semmit! - válaszolta Sesshoumaru és az erkélyről szellemgömb formájában távozott.

 

 

Vágtatott az éjszakában, csak a hold világította meg alakját. Ő és a lova teljes összhangban mozgott. Felnézett az égre - Nemsokára telihold - gondolta. Élvezte, hogy az esti szellő lágyan cirógatja az arcát és átlibben fürtjei között. Nemsokára erdős részhez értek. Ruri lassított és ügetésre, majd lépésre váltott. Miyume észrevette, hogy nem messze párolog az erdő.

- Nézd Ruri! Egy hőforrás lehet a közelben! - örült - Szeretnék odamenni!

- Rendben! - Ruri arrafelé vette az irányt.

Egy aprócska onsen-hez értek. Oldalról fák és kisebb sziklák szegélyezték, jobbról pedig egy tisztás vette körbe a forróvizű tavacskát. Miu úgy döntött hogy megmártózik benne. Lerakta ruháit és fegyvereit a partra és besétált a vízbe, majd a sziklákhoz úszott. Azon a részen a víz alatt egy kis sziklapadra bukkant, kényelmesen elhelyezkedett rajta és hátradőlt.

- Te nem jössz? - kérdezte a lovat.

Ruri idegesen toporgott.

- Nekem most el kéne mennem egy időre, de egy-két óra múlva visszajövök. - tétovázott - Nem szívesen hagylak magadra!

- Ugyan! - legyintett Miu - Tudod, hogy meg tudom védeni magam! Nem lesz semmi baj!

- Azért légy óvatos! - intette őt - Nem leszek a közelben, hogy segítsek!

- Rendben! Vigyázni fogok!- ígérte a lány.

Ruri ekkor megrázta magát és Miyume újra megcsodálhatta a hófehér szárnyas lovat és az aranyló szarvát a homlokán.

- Sietek, ahogy tudok! - ígérte, majd egy villanás keretében átszántotta az eget és eltűnt.

Miyume lehunyta pilláit és ellazította izmait. Fülelt pár percig, testével összpontosított a természet minden rezdülésére, de semmi furcsát nem érzett és nem is hallott. Észre sem vette, mikor eresztette le védelmét, csak arra riadt, hogy csobbanást hallott a tó partján.

Ekkor hirtelen felnyitotta szemeit és egy pillantással felmérte helyzetét.

Három bandita tartott felé a vízben és látta kéjsóvár vigyorgásukat is. Háta mögött érezte, hogy valaki közelít felé, és ekkor hirtelen lebukott a víz alá. Egy erőteljes lendítéssel a parthoz ért és csak ekkor bukkant ki a vízből.

Meglepetésére a parton már egy bandita vizsgálgatta a ruháit. Gyorsan döntött. Kipattant a vízből, féloldalt fordult és gyomorszájon rúgta a férfit, aki ennek hatására 2-3 métert repült és elterült a földön. A banditák kissé meglepődtek, de hamar összekapták magukat és a lány felé indultak. Miu kisimította vizes haját az arcából, mely testéhez is hozzátapadt, ezzel elfedve bájait. Mire a banditák odaértek, kardja már a kezében volt és így várta be őket.

Egyszerre négyen támadtak rá, de ügyesen elintézte őket - pár perccel később mindannyian a földön feküdtek ájultan. Miu magára kapkodta a ruháit, de közben éberen figyelte az erdőt. Fogta az íját és kifeszítve egy nyílvesszőt lőtt a fák felé. Az ezüstösen felizzott és belefúródott egy fába, mely recsegve dőlt ki, de mögötte senki sem volt.

- Gyere elő! Tudom, hogy itt vagy! - szólt mérgesen.

Ekkor előlépett a fák közül egy férfi. Miu rögtön tudta, hogy egy démonnal van dolga, ráadásul az erősebb fajtából. A férfinak hosszú méregzöld haja volt, melyet lófarokba fogott, arcán nem voltak démonjegyek. Ő volt a banditák vezére, ugyanolyan élvetegen vigyorgott, mint azok.

- Egy ilyen gyönyörű nő mit keres az éjszaka közepén az erdőben, ráadásul egyedül és védtelenül?- kérdezte gúnyosan.

- Mint láthatod, nem vagyok védtelen! - mondta ő is gúnyosan.

- De egyedül vagy!- még szélesebb lett a vigyor, már-már torzzá téve az egyébként szép arcot - Mit szólnál hozzá, ha az asszonyom lennél?

- Inkább a halál! - válaszolta Miu és felkészült a támadásra.

- Azt is megkapod szépségem, de mindent csak szépen sorjában.

Majd a démon eltűnt és Miu háta mögé került, de a lány már felkészülten várta és kivédte a csapást a kardjával. Egy ideig védekezett, majd támadt. Körbe-körbe forogtak. Későn vette észre, hogy beleesett a démon csapdájába, csak mikor már mozdulni sem tudott. Villogó szemekkel nézett a férfira.

- Igen! - mondta az mosolyogva - Pókdémon vagyok és te beleestél a hálómba! Most pedig az asszonyommá teszlek és utána teljesítem a kívánságod és végzek veled!

Miu szabadulni próbált, de nem sikerült, a háló túl erős volt. A démonra nézett mérgesen, ekkor észrevette a háta mögött a közeledő csapásra kész alakot és gúnyosan elmosolyodott.

- Sajnos a terveid nem jönnek be! - mondta tettetett szomorúsággal. A férfi válaszolni akart, de már nem tudta elkezdeni. Holtan rogyott a földre. Így már Miyume is meg tudott mozdulni.

Alaposan megnézte, hogy kinek köszönheti az életét.

A férfi magas volt, hosszú ezüst haját meg-meglengette az esti szellő. Férfias arcán két pár bordó méregcsík húzódott, homlokán pedig egy kék félhold alakú jegy díszelgett. Ruhájáról arra következtetett, hogy egy nemesi származású démonnal van dolga. Fehér felsőjét piros virágok díszítették a nyakánál és erős páncélzatot viselt, melyből éles tüskék meredeztek. Derekán egy kék-sárga obi szolgált a fegyverek tartójául. Jobb vállán egy csontszín prémet terített át.

Legjobban a démon szeme fogta meg mely, mint az olvasztott arany egyvelegeként csillogott, de mégis hideg fényt árasztott. Furcsamód az auráját nem igazán érzékelte, olyan zavaros volt, mintha valamivel elrejtené.

- Arigatou gozaimasu! - mondta hálásan a lány, miközben bizsergést érzett minden porcikájában.

- Nem azért jöttem, hogy segítsek! - mondta hidegen a démon - Csak elintéztem egy betolakodót!

Miu-t megbabonázta a démon hangja, de nem lepte meg a zord hangszín.

- Errefelé minden démon ilyen? - kérdezte magában és elmosolyodott.

Hirtelen felkapta a fejét.

- Mostmár mennem kell! A társam mindjárt megérkezik! Sayorana! - és elfutott a forrás felé. Mikor odaért, még visszanézett, de a démon már nem volt sehol.

Ekkor megérkezett Ruri is és leereszkedett a lány mellé.

- Megjöttem! - mondta, majd észrevette az ájult banditákat - Téged egy órára sem lehet magadra hagyni? - nézett szigorúan.

- Nem történt semmi bajom! - mondta Miu, de a megmentőjét nem említette.

- Jól van! Akkor térjünk vissza a kastélyba! - rázta meg magát, mire újra éjfekete lóként tündökölt.

Miyume felpattant a hátára és meg sem álltak a palotáig.

 

 

 

 

 

Sesshoumaru követte a lányt és a lovat. Előzőleg szerzett a palota gyógyítójától egy kenőcsöt, mely elfedte az auráját. Éppen akkor érte utol őket, mikor a ló megrázta magát és a szeme láttára változott Pegasi No Uni-vá. Egy ideig figyelte a lányt, majd megérezte a közeledőket. Felpattant az egyik magasabb fára és onnan figyelte, mit fog tenni a lány. Kíváncsi volt, hogy Ryuto-nak igaza van-e vele kapcsolatban és tényleg tud harcolni.

A lány lehunyt szemmel pihent a tóban. Sesshoumaru kezdett kételkedni. A banditák már a tó partján jártak, de még mindig nem vette észre őket. Már épp azon volt, hogy megmozdul, mikor a lány kinyitotta szemeit és a következő pillanatban eltűnt a víz alatt. Sesshoumaru meglepődött a gyors helyzetfelismerésén. Ekkor kibukkant a part közelében és egy gyors mozdulattal harcképtelenné tette a ruháit vizsgálgató banditát. Elismerte, hogy a lány ügyesen ártalmatlanná tette a férfit, de figyelmét elvonta az, hogy jobban szemügyre vegye a gyönyörű nőt.

Hajából gyöngyként hullottak alá az ezüst cseppek, végigfolytak fel-le mozgó mellkasán, majd eltűntek a lány combjai közt. Nem sokáig gyönyörködhetett benne, mert az a következő pillanatban gyors mozgással harcolni kezdett a banditákkal és pár percen belül az összes a földön hevert. Ezután a lány felöltözött, de közben éberen pásztázta az erdőt és hirtelen kilőtt egy nyilat, mely felizzott és a mellette lévő fába csapódott, mely recsegve kidőlt.

- Gyere elő! Tudom, hogy itt vagy! - halotta a mérges hangot. Egy pillanatra azt hitte, hogy a nő észrevette, de ekkor már megérezte a másik démon auráját.

- Miért nem éreztem meg a másikat? - lepődött megy Sesshoumaru, de továbbra is követte az eseményeket.

- Egy ilyen gyönyörű nő mit keres az éjszaka közepén az erdőben, ráadásul egyedül és védtelenül? - hallotta a férfi gúnyos hangját.

- Mint láthatod, nem vagyok védtelen!

- De egyedül vagy! - Sesshoumaru-nak nem tetszett a férfi széles vigyora - Mit szólnál hozzá, ha az asszonyom lennél? - Érezte, hogy ezen szavakra elönti a düh és szeme vörösen villog. Majd megnyugtatta magát és tovább figyelte az eseményeket. Nem értette, hogy mi ütött belé.

- Inkább a halál! - ért hozzá a válasz. ez valahogy teljesen lenyugtatta.

- Azt is megkapod szépségem, de mindent csak szépen sorjában.

Majd a harc elkezdődött, látta, ahogy a lány hirtelen nem tud megmozdulni és ekkor észrevette az emberi szemmel nem látható vékony hálót, mely csapdába ejtette őt.

- Igen! - hallotta az irritáló hangot, de ekkor már leugrott a fáról és feléjük indult. - Pókdémon vagyok és te beleestél a hálómba! Most pedig az asszonyommá teszlek és utána teljesítem a kívánságod és végzek veled!

Sesshoumaru már nem vágyott másra, csak hogy kitéphesse a démon szívét és darabokra cincálhassa.

- Sajnos a terveid nem jönnek be! - látta, hogy a lány észrevette őt. Mielőtt a démon bármit is reagálhatott volna, belemártotta méregtől átitatott karmait a démon testébe és az holtan rogyott össze.

A lány megmozdult és alaposan végigmérte a férfit. Sesshoumaru-nak tetszett, hogy a nő így vizslatja őt, de kívülről semmit sem mutatott.

- Arigatou gozaimasu! - Hallotta a hangot és ezzel megtört a kábulata, amit a másik okozott

- Nem azért jöttem, hogy segítsek! - hangzott tőle hidegen, de inkább magára haragudott, hogy egy halandó nő ennyire elveszi az eszét. - Csak elintéztem egy betolakodót! - jutott eszébe egy kézenfekvő kifogás.

Egy darabig még bámulták egymást, majd a lány hirtelen felkapta a fejét.

- Mostmár mennem kell! A társam mindjárt megérkezik! Sayorana!

Sesshoumaru még nézte a lány eltűnő alakját, majd úgy gondolta, hogy jobb lesz most visszamenni a kastélyba. Szellemgömbbé változott és elrepült.

 

 

 

 

 

 

---------------

onsen - forró vizű forrás

obi - olyan mint az öv, csak selyemből van

Sayorana - elköszönés

Pegasi no Uni - ezt már megmagyaráztam :D

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.